A pisco egy különleges dél-amerikai párlat, amelyet elsősorban Peru és Chile területéről származik. Ez az ital a szőlő erjesztésével és lepárlásával jön létre, és mindkét országban nemzeti italként tisztelik. A pisco készítéséhez különböző szőlőfajtákat használnak, például Quebranta, Muscat, Italia és Torontel, amelyek mind egyedi ízjegyeket kölcsönöznek az italnak. A pisco készítési folyamata során a szőlőből nyert bort egyszeri lepárlással desztillálják, majd az italt érlelés nélkül palackozzák, hogy megőrizze friss, gyümölcsös aromáit. A pisco ízvilága változatos, a könnyed, virágos és citrusos jegyektől a gazdagabb, fűszeres és édes aromákig terjed.
A pisco többféle stílusban készül, mint például a pisco puro (egy szőlőfajtából készült), a pisco acholado (több szőlőfajta keverékéből készült) és a pisco mosto verde (részben erjesztett mustból készült). Ezek a különböző típusok különböző ízélményt kínálnak. A legismertebb pisco koktélok közé tartozik a Pisco Sour, amely lime lével, cukorsziruppal és tojásfehérjével készül, és frissítő, habos italt eredményez. A Chilcano is népszerű, amely pisco, gyömbérsör, lime és cukorszirup keveréke.
A Pisco története
Peru és Chile „veszekszik”, a világ pedig örül, hiszen egy fantasztikus ízvilágú italkülönlegességet köszönhetünk ennek a két országnak.
A Pisco eredetét vissza kell vezetni egészen 1532-ig amikor is a Spanyol hódítók felfedezték Peru-t. Mivel egyre nőtt az igény, hogy bort készítsenek ebben az országban is, Caravantes szőlőtőkéket importált a Spanyol Kanári Szigetekről. 1563-ban lettek elültetve az első szőlőtőkék egy napsütötte déli területén Perunak, Ica településhez közel, mely mai napig a perui pisco egyik központja.
Az évek folyamán a szőlő egyre jobban érezte magát ebben a különleges mikroklímában, mivel nagyon magas volt a napsütötte órák száma, száraz a levegő, ugyanakkor a völgyekben termékeny talaj volt sok vízzel. A helyi farmerek voltak, akik hamarosan elkezdtek átlátszó brandy-t készíteni, amit „aguardiente”-nek vagyis tüzes víznek hívták.
A 16.század közepén kezdték el Pisco-nak nevezni, amikor is Santa María Magdalena városának kikötőjét hívták így, melyet arról a völgyről kapta, amiben elhelyezkedett. Ez a kikötő lett az egyik legfontosabb hely az export és a kereskedelem szempontjából, így idővel az ital is átvette a nevet és már csak Pisco-nak hívták.