Drink responsibly... but drink!
Blog

Mi a Metaxa brandy és hogyan fogyasszuk?

Mi a Metaxa brandy és hogyan fogyasszuk?
A hamisítatlan görög párlat, melyet a forradalom és szabadságharc évében született úriember Spyros Metaxa talált ki és jutatott el a világhírnévre.

Mi is a Metaxa, mint párlat története?

 

A fentebb említett Spyros Metaxa selyemkereskedők gyermekeként látta meg a napvilágot. Mindig is egy kalandozó típusú ember volt mind a világban való utazgatás, mint az italok terén, így ismerkedett meg rengeteg borral és párlattal. 1888-ban alkotta meg a Metaxa-t, az eredeti Görög italt.

Ugyanebben az évben nyitotta meg az első lepárlóját Piraeus-ban Athénban. Innen, mivel ez Görögország egyik legnagyobb kikötője hamar el tudott jutni a mediterrán térségben. A legenda szerint egyébként az építkezés folyamán talált egy medált, ami az időszámításunk előtt 480-ban lezajlott Szalamiszi csapatából való volt.

Sokat hasonlítják a cognac-hoz és brandy-hez, de igazából nem lehet besorolni ezt a teljesen egyedülálló párlatot egyik konkrét kategóriába sem.

 

Miért is fontos Samos szigete a Metaxa szempontjából?

 

A sziget az ősidők óta fontos volt a kereskedők szempontjából és mindig is híres volt a gazdag növényvilágáról és a bortermű vidékéről. Samos szigete minden olyan karakterrel rendelkezik ami a tökéletes szőlőtermesztéshez kell. Meleg, napsütötte vidék, ásványos talaj, mindig a legjobbkor érkező esőzés. Itt remekül érzi magát a Muscat szőlőfajta, amelynek gazdag aromáit a fentebb említett összetevők adják. A Metaxa dolgozóinak válogatott, kézzel szedett fürtjeinek köszönheti minden csepp metaxa a különleges ízvilágát.

 

Ki is a Metaxa Master és mit is jelent ez a pozíció?

 

A whisky lepárlóknál Master Distiller vagy Master Blender megnevezéssel mindig van egy kijelölt személy aki felel a párlatok minőségéért. A Metaxa esetében Constantinos Raptis az akit Metaxa Masternek hívnak és Ő az ötödik ilyen a megalakulása óta. Az úrnak inspirációra és elhivatottságra van szüksége, mert amellett, hogy az összetevőket keverni kell, neki a múltat, a jelent és a jövőt is egyensúlyba kell hoznia, valamint a stílust és tradíciót.

Először ki kell válogatnia a Muscat szőlőket Samos szigetéről, majd a borpárlatot, hogy meglegyen a karakter és az elegancia. A bor és a borpárlat külön hordókban lett érlelve, amíg úgy nem érzi, hogy itt az idő a keverésre. A mediterrán fűszerek adják meg az utolsó simítást az íznek.

 

Milyen kiadásai vannak a Metaxa-nak?

 

A narancsos kiadás a legújabb, ami jelenleg a piacon van, de ezen kívül rendkívül sok kiadással rendelkeznek. Lássuk sorban:

Double Pot Still eljárással készül Savatiano, Soultanina szőlőfajtákből, 5 évig érlelik limousine hordókban. A komplex aromákat a muskotálybor adja meg és a végső ízt a mediterrán gyógynövények és a rózsaszirmok harmóniája adja.

Az eljárás és az összetevők hasonlóak, ugyanakkor a két extra év segít, hogy egy még komplexebb, még összetettebb párlatot kortyolhassunk.

A csillagos kategória teteje a 12 éves, mely rendkívül komplex ízekkel rendelkezik.

  • Metaxa Private Reserve

Három és harminc év közötti érlelt párlatokat házasítanak, majd koros muskotályborral és desztillált vízzel elegyítenek. A gyógynövényeken és rózsaszirmon szűrik át, majd újabb 6 hónapig együtt érlelik. Palackozás előtt 48 órán át -6fokos hőmérsékleten hűtik.

  • Metaxa Angel’s Treasure

Ez a legkülönlegesebb, legféltettebb tétel mind közül. Fehér mazsolaborral van házasítva és utána közösen érlelve. Elképesztő komplexitás jellemzi a gyümölcsök és a fűszerek egyvelegét.

 

Mit tud az új íz a Metaxa 5* Narancs?

 

A Metaxa 5* jól ismert ízei vannak természetes narancskivonattal ízesítve. Csümölcsös, kicsit édes de annál izgalmasabb tétel. Kóstoláskor sárgabarackos, narancsos karakterek jönnek előtérbe, melynek köszönhetően trópusi fennhangja és édeskés lecsengése van.

Koktélként egy úgynevezett Orange Spring lehet igazán kiváló vele, melynek a receptúrája a következő:

A friss gyömbért nyomkodjuk össze a shakerben, majd a többi összetevőt (a tonikot kivéve) töltsük rá és shakeljük össze. Ezután töltsük jégre egy boros pohárba és öntsük fel tonikkal. Díszítésnek friss narancsot, vagy annak a héját használjuk. Egészségünkre.