KERESÉS:pravda
Hat nagyon fontos alappillére van a cégnek ami magába foglalja az alapanyagot, a technológiát és mindent. De mik is ezek az alapelvek?
Amellett, hogy a vodka egy jól ismert, tradicionális ital, egyben a bárpult egyik legsokoldalúbb szereplője is. Semleges, lágy íze ugyanis remekül passzol lényegében bármihez, így a koktélok és long drinkek egyik univerzális alapjáról beszélhetünk.
Lepd meg szeretteidet karácsonyra egy felejthetetlen ízélménnyel: a prémium italok között biztosan megtalálod azt, amely az ajándékozott ízléséhez a lehető legjobban passzol. Hoztunk egy kis segítséget, hogy könnyebb legyen a választás!
A 9diDANTE vermutokat Dante Isteni színjátéka ihlette. A márka dacolva a kategória adta határokkal újradefiniálja azokat. A Vermouth di Torino Superiore IGP előírásai szerint elkészített vermut kiemeli a helyi nyersanyagok használatát, ezzel tovább erősítve kötődését a területhez. Ezeket a vermutokat a piemonti hegyek lábánál, Alba mellett készítik Mario Baralis irányításával, tőlte tudhatunk meg kulisszatitkokat.
A nyár már a küszöbön van, így az idei koktéltrendek is kirajzolódni látszanak, hiszen az olyan social felületeken, mint a TikTok, illetve a bartenderek jóslatai alapján egyre egyértelműbb, hogy milyen italok hódítanak majd a 2025-ös szezonban.
A Café Frei egy igazán ínyenc és különleges utazás a kávék világában. Két barátnak a ötletéből indult és mára egy népszerű brand lett Magyarországon, amit érdemes megkóstolni, mert nagyon komoly minőséget képvisel.
Május végétől hivatalosan is beindul a balatoni szezon és ezzel a hosszú hétvégék, a kerti partik, a stég széli ejtőzések és a hangulatos piknikek időszaka. A jó társaság mellől pedig a könnyed, frissítő italok sem hiányozhatnak. De mit érdemes pakolni a hűtőtáskába?
Júliusban beindul a fesztivál-gépezet és 30 nap alatt legalább négy-öt nagyobb bulit is be lehet iktatni a menetrendbe. A rendezvényekre érdemes tudatosan készülni, így akár az italok terén is összedobhatsz egy fesztivál túlélőcsomagot, ami több szempontból praktikus.
A tavaszi vendégségek végre lehetőséget adnak egy kis lazításra, így még ha mi is látjuk vendégül a barátokat talán érthető, hogy nem szeretnénk egész este a pult mögött állni. A vodka ebben ideális partner, hiszen az erre az alapra épülő koktélok gyorsan elkészíthetők és kifejezetten jól működnek.
A Halloween már itthon is egyre népszerűbb, így az október hónap már egyértelműen ennek jegyében telik. Október 31-én pedig sokan szerveznek különféle partikat, kisebb-nagyobb összejöveteleket ennek jegyében, amihez érdemes az italokat is időben és a megfelelő helyről beszerezni.
Ha italt vásárolunk általában a jól ismert márkák felé húzunk, amiben nyilván jelentős szerep jut a reklámoknak és a személyes tapasztalatoknak is. Napjaink kínálatában ugyanakkor ezeken kívül is számos minőségi tétel érhető el és mindenképpen érdemes tenni egy próbát a saját brand alatt futó termékekkel is.