Drink responsibly... but drink!
Blog

Újévi italbeszerzés okosan: italbolt vagy italdiszkont? - 2026 januári gyors útmutató

Újévi italbeszerzés okosan: italbolt vagy italdiszkont? - 2026 januári gyors útmutató

Az ünnepi időszak már mögöttünk, az akkorra szánt készletek jelentős részét pedig vélhetően már fel is éltük, így eljött az ideje a házi italraktár év eleji feltöltésének. Most sem mindegy persze, hogy hol vásárolunk, ehhez adunk most néhány hasznos szempontot.

Miért éri meg a januári készletezés?

Az ünnepek előtt az alkoholos italok terén a fókusz egyértelműen azon volt, hogy minél hatékonyabban készüljünk a vendégek áradatára, illetve természetesen magunknak is biztosítsuk az év végi jutalmat, mindezt átgondolt készletezéssel. Mostanra persze bizonyára megcsappant a mennyiség, január vége felé pedig már abszolút időszerű az, hogy frissítsük a készleteket, beszerezzük azokat a tételeket, amiket alapból is kedvelünk vagy épp az elmúlt időszak pozitív felfedezései között vannak.

Januárban egy kicsit még két év határán érezzük magunkat, így elsősorban azzal foglalkozunk, hogy gördülékenyen álljunk át az új időszámításra. Emellett ugyanakkor érdemes nyitott szemmel járni, hiszen az italboltok polcain ilyenkor is rengeteg különleges tételt találhatunk sőt, adott esetben akár évnyitó akciók és újdonságok is segítenek megalapozni az idei készletek beszerzését. Az italboltok mellett pedig akár az italdiszkontokban is találhatunk kedvező ajánlatokat. És miért említjük külön a két üzlettípust? Mert a kettő valahol ugyanaz, mégis érezhetően más.

Italboltban vagy italdiszkontban vásároljunk?

Az italbolt és italdiszkont fogalma kétségtelenül összemosódik, hiszen az egyszeri vásárló számára leginkább az számít, hogy milyen termékeket tud beszerezni az adott üzletben. Így tehát az ital valóban közös pont, legyen az alkoholos vagy alkoholmentes. Az egyértelmű különbség sokkal inkább az üzleti modellben, illetve a boltokhoz kapcsolódó kereskedelmi filozófiában érhető tetten.

Az italdiszkont képviseli a hagyományosabb vonalat abban az értelemben, hogy elsősorban a standard fogyasztókra alapoz, akik leginkább az ismert márkákat és a már kipróbált italokat keresik. A diszkont szó sem véletlen, hiszen itt jellemzően kedvezőbb áron szerezhetik be a tételeket a vásárlók, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a diszkontok nagyobb árukészlettel, ezáltal kedvezőbb beszerzési árakkal dolgoznak. Az alacsonyabb ár mellett tehát a mennyiség is adekvát szempont, sokan ugyanis akkor választják az italdiszkontokat, ha valamiből mondjuk nagyobb tételben szeretnének vásárolni.

Az italbolt ezzel szemben egy sokkal modernebb konstrukció, még ha maga a szó sokakban más emlékeket idéz is fel. Egy korszerű italbolt ugyanakkor jóval exkluzívabb élményt nyújt és valódi szakértelmet ad hozzá nem csak a saját árukészletéhez, de a vásárlás folyamatához is. Ebben az esetben kisebb, de jóval sokszínűbb készlettel találkozunk, ahol az ismert, de jó minőségű márkák mellett a szélesebb körben kevésbé ismert brandek is helyet kapnak, szintén a prémium kategóriából. Így tehát azt mondhatjuk, hogy míg az italdiszkont a mennyiség és az ár, addig az italbolt a sokszínű kínálat és szakértelem tekintetében adhat többet a januári készletezés során is.

Miért hasznos a webáruházak böngészése?

Az online vásárlás ma már abszolút a mindennapok része és sokan ezt a módszert részesítik előnyben, hiszen gyors, kényelmes és gyakran olcsóbb megoldást kínál. A Mr. Alkohol webáruháza a januári italbeszerzés kapcsán is hasznos lehet, hiszen a böngészés során könnyen megtalálhatók az aktuális ajánlatok és akciók, a legérdekesebb újdonságok és természetesen a különböző kategóriák szerinti nézelődés is leegyszerűsíti az online italbolt használatát.

A jól ismert és megszokott tételek mellett az új év örömére valami újat is érdemes lehet kipróbálni, amihez jó alapot ad a Mr. Alkohol brands. Az italbolt saját márkás termékei között találunk whiskey-t, rumot, tequilát, vodkát, gint és különböző likőröket is, így bőven van tér a kísérletezésre. Ezek mellett pedig ne feledkezz meg a töltekezésről sem, így nyugodtan kerülhet a kosárba némi pezsgő és rum is. A webáruház 0-24 nyitva tart, így bármikor intézheted a bevásárlást, a gyors szállításnak köszönhetően pedig nem is kell sokat várnod az italokra.

Találd meg a hozzád legközelebbi üzletet

Bár az online vásárlás valóban kényelmes helyzetet teremt, sokan mégis szeretnek személyesen ellátogatni az italboltba, hogy élőben is szemrevételezzék a kínálatot, esetleg váltsanak pár szót az ott dolgozó kollégákkal, akik hasznos tanácsokat is adhatnak az újabb tételek kiválasztásában. A Mr. Alkohol drinkshopok országszerte megtalálhatók, a legegyszerűbb tehát, ha a weboldalon a Drinkshops menüpontra kattintasz, ahol címmel, elérhetőséggel, nyitvatartással és térképes nézettel együtt találhatod meg a hozzád legközelebb eső üzletünket.